A Quattro per Tutti egy 2020-ban megalakult, magasan képzett művészekből álló kamaraegyüttes. Négy szaxofonos zenész előretörő, közös életútját követhetjük nyomon. Nem mondhatnám, hogy a legalkalmasabb időszakot ragadták meg erre a pillanatra, hiszen a világszerte tomboló koronavírus-járvány akkoriban sok mindennek csúnya gátakat szabott, de amit azóta letettek az asztalra, az magáért beszél.
A magyarországi zenei életben rajtuk kívül csupán egy hasonló felállású kamaraformáció létezik. Ez abból a szempontból eléggé kedvező, hogy szűk a konkurenciájuk halmaza, egyedüli ellenfélként csupán velük kell “megküzdeniük”, azonban ez annál nagyobb terhet ró a nyakukba, hiszen annak idején magasra tették a lécet - manapság már nem annyira aktívak, mint fénykorukban. Tehát a Quattro per Tutti számára a lehetőség adott és páratlan, a kérdés az, hogyan ragadják ezt meg.
Az ensemble összetétele mellett különlegességüket még inkább fokozza, hogy a négy szaxofonból a legnagyobb és legmélyebb - a bariton - hangszeren az egyedüli női tag játsszik, aki egyben a zenekar szószólója is. Gondosan és sokoldalúan összeállított repertoárdarabjaik között érdekes tényekkel, kisebb történetekkel egészítik ki az előadást, teszik még élvezhetőbbé a műsort.
A legutóbbi koncertjük alkalmával az volt a benyomásom, hogy erre a közönség kifejezetten fogékony, szimpatizál a tagokkal és a zenéjükkel, a hallgatóság reagál és kommunikál a műsor során elhangzottakra, akár a muzsikálásra, akár az érdekességekre vonatkozóan. Számomra elengedhetetlen a mai együttesek attitűdjével kapcsolatban, hogy profizmusukkal karöltve emberibaráti is legyen, amit művelnek és kínálnak. Mindkét Művészetek Palotájában tartott koncertjük alkalmával mindezen pozitív töltetükből fakadóan teltházat produkáltak, rengeteg visszatérő nézővel. Ez arra enged következtetni, hogy a - habár kisebb, de még létező - zenekedvelő tábornak igénye van az effajta koncertekre. Az egyedi atmoszféra megteremtése közelebb hozza a zenészeket a közönséggel és ez fordítva is igaz.
Esztétikailag a megjelenésükre is kellő hangsúlyt fektetnek. Semmi merev öltözék, semmi erőltetett, bohókás egyenruha. Kellemesen letisztult, a helyszínnek, a közönségnek és a zenének is tiszteletet sugárzó megjelenés. Elegáns, fekete ing egy picike logóval - Q/T -, egyszerűen elegáns fekete nadrág és lábbeli. Az egységes, helytálló öltözék lényeges szempontja a látszat mellett a kényelem is, hiszen érezhetően kihat a produkcióra a kényelmetlenség érzése, melyet esetlegesen öltözékükből fakadóan érzékeltethetnek a zenészek. Erre passzoló - kissé banális - mondás az: egyszerű, de nagyszerű. Annyi szabadságot azért megengednek maguknak, hogy a már említett női tag mindig valami egyedi, nem rikítóan színes, vidámságot sugalló szoknyát párosít a fekete blúzához. Ettől valahogy még vonzóbbá válik a megjelenésük, és mégsem töri meg az egységet.
Akár úgy is lehet erre tekinteni, hogy az egy szem hölgy tag - különleges szoknyáival, legnagyobb és legmélyebb hangszerével, konferálásaival - remekül kiegészíti, egyensúlyozza és képviseli a női nemet a kvártett másik három férfi tagjával szemben. Csak, hogy annyit ne ismételjem magam, utoljára szándékozom célozni ezzel a páratlan külső-belső harmóniájukra.
Szükségesnek érzem azonban egy kicsit “ellenük” is szólni, mihelyt több tagváltáson is átesett már az együttes. Ez korántsem szokatlan probléma a kisebb formációknál. A Quattro per Tutti jelenlegi felállásának meg kellett tapasztalnia eme negatív “energiákat” is, mely odáig vezetett, ahol most tartanak. Az annyiszor véleményezett összetartást, amitől jó, sőt, kiváló lesz egy kamaraegyüttes. Állandó széthúzással sikereket elérni lehetetlen. Ők azonban sosem tántorodtak meg, ennek eredményeképp pedig az egyre inkább feljebb és feljebb törő céljuk felé haladnak. Ennek bizonyítékul szolgál az elkövetkezendő időszakban esedékes két koncert, mely a Zeneakadémia Solti termében kerül bemutatásra, s melyet nyugodt szívvel ajánlok mindenki figyelmébe.
Bevallom őszintén, - zenész létemre - nem vagyok a kortárs zene legnagyobb rajongója, ettől függetlenül nagyra értékelem a mai zeneszerzők törekvéseit. Nem vetem meg teljes mértékben ezt a műfajt, csupán a még ép ésszel befogadhatatlan kategóriától irtózom. Elvégre, kinek mi a szép, kinek mi az érték. Nos, a Quattro per Tutti ezt kifejezetten számomra kedvező érzékkel képes megválogatni. Színes repertoárjukba belecsempészik a laikusok számára is emészthető kortárs zenét, egészen a klasszikusoktól kezdve a romantikusokon át a 21. századi zenékig. Ízléses műsorösszeállításaikat rendkívüli előadókészséggel rendelkező zenészek tárják elénk, melyet annyira őszintén közvetítenek a hallgatóság felé, hogy abba belekötni is veszélyes volna.
Nem várható el, hogy mindenkinek azonos véleménye lenne egy adott dologról. Ez elmondható magukról a hangszerekről is, ebben az esetben a vitatott tárgy a szaxofon. Különböző források ismeretében biztos vagyok benne, hogy van a szaxofon ellen valló tábor, kiket már magától a hangjától kiráz a hideg (rossz értelemben) vagy egyenesen rosszul lesznek tőle - mint, ahogy például Mozart a trombitától -, és nyilvánvalóan ott van az ellentábor, akiket elvarázsol a hangzása, a struktúrája, a csillogása. Talán nem lesz túl meglepő az állításom, miszerint én ez utóbbi klánt erősítem. Nem egy túl felkapott hangszer a szaxofon - legalábbis a nagy szimfonikus zenekarok világában -, ám magában a hangszerben rejlő lehetőségek tárháza határtalan. Nem is szólókarrierre gondolok, hanem arra a kamaraegyüttesi útra, melyet a Quattro per Tutti is próbál népszerűsíteni. Ez nem azt jelenti, hogy majd akkor özönleniük kell a kisebb-nagyobb kamaracsoportoknak, mert a jóból is megárt a sok. Csupán szükséges tisztában lennie egy zenésznek a hangszeréből adódó sajátos lehetőségeinek.
Szomorúan kellett tapasztalnom azt a tényt, hogy a mai, államilag támogatott nagyobb zenekarok kulturális élete merőben hanyatlásnak indult. Nem szükséges messzemenő következtetéseket levonni ahhoz, hogy világos legyen ennek a pénzügyi nehézségekből és a támogatások megvonásából fakadó oka. Számomra eléggé taszító jelleggel hat az a jelenlegi társadalmi “normatíva”, miszerint az anyagiasság döntően uralkodó szerepet játszik a világ minden területén - legyen az politika, kultúra, karrier, vagy bármi más. Nem vitatom, hogy lényegi kérdés, melyet bőségesen lehetne boncolgatni, azonban ezt a kvártettre szeretném most kivetíteni oly módon, hogy számukra nem ez adja a löketet, a feltörekvésül célját, nem feltétlenül a pénzügyi kérdésekre alapozzák a döntéseiket. Nyilván, szükséges számításba venniük a költségeket, de ez az, ami a legkevésbé meghatározó jellemzőjük. Éppen ezért, minden kellemetlenséget, nehézséget okozó aktualitással szembe menve, ők töretlenül, megmakacsolva magukat valóban azt az eszmei értéket képviselik, mely a zenéről szól, mely a zene meghazudtolhatatlan és nélkülözhetetlen erejét tolmácsolja az eltévelyedett emberiség irányába.
Nevük jelentése - mely szerint a Quattro per Tutti annyit tesz: Négyen mindenkiért - tökéletesen meghatározza önmagukat és zenei nézeteiket, a zene iránti elhivatottságukat, hitüket, alázatukat, s mindazt, amit zenéjükkel képviselnek és közvetítenek a világ felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése